Hozzávalók 12 főre:
2 fej káposzta
4 db hagyma
5 gerezd fokhagyma
2 db vilmoskörte
1 dl fehérbor
2 ek só1 kávéskanál köménymag
1 kávéskanál őrölt bors
1 ek édesítőszer
1 szál kakukkfű
1 szál borsikafű
1 kávéskanál mustár
Két fej káposztát felszeleteltem (lehet gyalulni is, de én jobban kedvelem a kicsivel szélesebb csíkokat), megsóztam. Négy fej hagymát vékonyra szeltem, 5 gerezd fokhagymát szétnyomtam, felaprítottam. Nagyon kevés olajon megpároltam a hagymát és fokhagymát, majd köményt is adtam hozzá. Rövid idő után, belekerült a fazékba a besózott káposzta is (ha nem fér be egyszerre, nem kell kétségbe esni, mert a káposzta hamar összeesik és újabb adagot tehetünk a fazékba). Beleöntöttem a fehérbort és megborsoztam. Lefedtem a fazekat. Mint bizonyára észrevettétek, nem az elején karamellizáltam a cukrot, mint azt a többség csinálja. Ennek az oka, hogy az ételek többségét szorbittal csinálom. Ebbe is tettem az édesítőből, de csak a végén adtam hozzá keveset. A cukros ízt pótolta, a 2 db vilmoskörte, amit közben felszeltem. Nyugodtan csináljátok cukorral, én csak betegségem miatt nem használom!
A káposztát gyenge lángon pároltam, időnként megkeverve és pótolva a párolás során összeesett anyagot. Kevés kakukkfű és csombor (borsikafű) is került a fazékba. Minden káposztás étel barátja a csombor, mert a káposzta puffasztó hatását ellensúlyozza, különleges íze mellett. Vigyázzunk a mennyiségével, mert nagyon erőteljes íze van!
Adtam még hozzá egy kanál mustárt és egy kanál almaecetet is. Addig pároltam, míg káposztám zsemleszínűre változott. Mivel a szeletelt káposztát előre besóztam, nem volt szükséges utána ízesíteni, de mindenkit biztatok a kóstolásra és szükség szerinti újraízesítésre.
Disznótoros ételek mellé, de libacomb mellé is nélkülözhetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése