8 db csirkeszárny,
kevés só,
liszt,
3 tojás,
zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.
A csirkeszárnyakat megmossuk, ha szükséges megtisztítjuk a tokokat eltávolítjuk. Hagyhatjuk egészben, vagy középen szétválasszuk, a szárnyvégeket félretesszük csirke alapléhez, majd annyi sós vízben, hogy éppen ellepje, enyhén megfőzzük. Több éves tapasztalatom szerint, ritkán előfordul, hogy a kirántott combok, szárnyak az ízeknél véresek maradnak enyhén, így van olyan, aki nemtetszését fejezi ki. Így ez a kellemetlen szituáció elkerülhető, ráadásul a szárnyak enyhén sós ízesítést is kapnak. Nem utolsó szempont az sem, hogy megfőve kicsit megduzzadnak a szárnydarabok, így finomabb, nem annyira száraz lesz a sütés után.
Mikor enyhén megfőttek a szárnyak, szűrőbe szedem, és lecsöpögtetem őket. A panírozást a szokásos sorrendben végzem el. Liszt, felvert, enyhén megsózott tojás, majd zsemlemorzsa. Forró, bő olajban kisütöm, és papírtörlőre, vagy kisebb fazékra állított tésztaszűrőbe szedem. A tésztaszűrőbe csepegő olaj, újra hasznosítható.
kevés só,
liszt,
3 tojás,
zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.
Mikor enyhén megfőttek a szárnyak, szűrőbe szedem, és lecsöpögtetem őket. A panírozást a szokásos sorrendben végzem el. Liszt, felvert, enyhén megsózott tojás, majd zsemlemorzsa. Forró, bő olajban kisütöm, és papírtörlőre, vagy kisebb fazékra állított tésztaszűrőbe szedem. A tésztaszűrőbe csepegő olaj, újra hasznosítható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése