2013. október 8., kedd

Húsgombóc paradicsomszósszal / paradicsomos húsgombóc.


Hozzávalók 6 személyre:

A húsgombóchoz kell:
1 kg darált pulykahús, 
1 csupor rizs félkeményre (al dente) főve, 
1 nagy fej hagyma nagyon apróra vágva, de inkább reszelve, 
pár gerezd fokhagyma, 
1 tojás, 
1 mokkáskanál őrölt piros paprika, 
só, őrölt bors, 
ízlés szerint friss, vagy szárított bazsalikom.

A mártáshoz: 
1 doboz 500 g. paradicsomszósz, 
kevés só, őrölt bors, 
pár gerezd szétnyomott fokhagyma,
bazsalikom, oregánó, 
kevés liszt, vagy keményítő a sűrítéshez.

2 kg krumpli.


A békési lakodalmak egyik kedvelt sztárja, a levesben hosszú ideig főtt tyúkok, kappanok mellehúsából készített paradicsomos húsgombóc. Régóta azon főzőasszonyok receptje alapján csinálom, akiktől réges-régen ellestem, készítésének  a módját. Ezek az asszonyok egy tökéletes, összeszokott csapatot alkottak, és sűrűn találkoztam velük elsősorban lakodalmakban, szerte a megyében. Örökké emlékezni fogok főztjükre, valamint arra, hogy mindig emberként viselkedtek velem!


A gombócokat, külön főzöm, mint ahogy az asszonyoktól láttam régen. Bele lehetne főzni a paradicsomszószba is, de így szebb lesz a tálalásnál, és semmivel sem igényel több időt. A gombócokat, a felsorolt hozzávalókból összegyúrjuk. A hozzávalók majdnem megegyeznek a töltött káposzta, vagy a töltött paprika húsos töltelékével. Az összegyúrt húsgombócokat rövid pihentetés után, vízben megfőzzük. Mivel előfőzött rizst használunk, nem kell túl hosszú ideig vesződni vele. A rizst pedig  amiatt főztem elő, mert a pulykahús könnyen megfő. Ez ugyanúgy érvényes a főtt tyúkok mellehúsára is, amiből eredetileg elkészítették az asszonyok a gombócokat. Ha sertéshúsból csináljuk a gombócokat, akkor elő sem kell főzni a rizst, hiszen hozzávetőlegesen egy időben fő meg a nyers hús, valamint a rizs is.

A paradicsomszószt is elkészítjük, míg a gombócok főnek. Papírdobozos paradicsompürét használunk, ez elég sűrű, és megfelelően híg is a mártáshoz. Apróra vágott bazsalikom, oregánó leveleket, vagy szárított, morzsolt fűszert teszünk a forrásban lévő paradicsomlébe, valamint nagyon apróra vágott, vagy szétnyomott fokhagymát. Ha túl lazának találjuk a szószt, kevés lisztet teszünk egy kis edénybe, majd a szószból kivett kis mennyiséggel csomómentesre keverve, behabarjuk. Ezzel a módszerrel, megfelelő sűrűségűre tudjuk főzni a szószt.

Ezalatt megfőttek a gombócok, és ahogy kivettük őket, ugyanabban a forró vízben, megfőzzük a meghámozott, kockára vágott krumplit is. A vízhez, most adunk egy kevés sót is, mert a krumpli, sokat vesz fel.

Amikor a krumpli is megfőtt, akár tálalhatunk is. Ha van a kertben, vagy az ablakpárkányon friss bazsalikomlevél, feltétlenül tegyünk a tányérra díszítésként, és az illata miatt!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése