2014. október 5., vasárnap

Csurgatott tojásleves

Ez a leves, szinte ugyanúgy készül mint a köménymagleves, ami a legegyszerűbb rántott leves. A különbség mindössze annyi, hogy keverés mellett, enyhén felvert tojást csurgatunk bele. Buggyantott tojással még finomabb!

Hozzávalók:
1 kanál zsír,

1 fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál liszt,

1 kávéskanál köménymag,
1 kávéskanál őrölt pirospaprika, 
só, őrölt bors,
néhány babérlevél,
kevés friss petrezselyem,
2 friss tojás. Ha buggyantott tojást is adunk hozzá akkor +2.





A zsírt felforrósítom, majd megpirítom a köménymagot. Hozzáadom az apróra vágott, vagy reszelt hagymát, és a szétnyomott fokhagymát. Enyhén megdinsztelem, majd a lisztet is hozzáadva kis lángon, zsemleszínű rántást készítek. A tűzről levéve, folyamatos keverés mellett, őrölt pirospaprikát adok hozzá. Tovább keverem, és annyi vizet teszek hozzá, hogy bőven ellepje.  Megfűszerezem, kevés babérlevelet adok hozzá, (elhagyható) és felforralom. A lazán felvert tojásokat külön tálban felverem kicsit, majd keverés mellett a fazékba csorgatom. Én a felkavart levesbe a fazék szélén szoktam csorgatni, mert akkor nem áll össze a tojás. Még szebb, amikor buggyantott tojást is adunk hozzá! Ezt meg lehet külön is főzni sós, enyhén ecetes vízben, de belefőzhetjük a kész levesbe is. Csak ellenőrzött tojást használjunk, külön, kis tálkában felütve!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése