2015. február 16., hétfő

Székelykáposzta.

Hozzávalók 8 fő részére:

15 dkg. füstölt szalonna,
1,5 kg. savanyú, szálas káposzta,
80 dkg. sertés lapocka, vagy dagadó,
30 dkg. rizs,
2 fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma,
2 db. paradicsom,
2 db. zöldpaprika, 1 kisebb csili,
só, bors, köménymag, 
1 kanál őrölt pirospaprika,
1 csipet csombor (borsikafű), kevés kakukkfű.



A hagymát félkarikára vágjuk, a fokhagymát kés lapjával szétnyomjuk. A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk, majd zsírjára pirítjuk. A hagymát, és a fokhagymát a zsíron kicsit megvonultatjuk. A köménymaggal kicsit tovább pirítjuk, majd hozzáadjuk a közben feldarabolt húst. Enyhén megsózzuk. Az apróra vágott paradicsomot is hozzáadjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Csípős paprikát is adhatunk hozzá. Mikor a hús már félig megpuhult, beletesszük a csíkozott zöldpaprikát, a csombort, (borsikafű) kevés kakukkfüvet, a savanyított káposztát, amit ha túl savanyúnak tűnik előtte átmostunk. Őrölt pirospaprikát, és borsot most adunk hozzá, és ha felforrt megkóstoljuk. Ha szükséges fűszerezünk még rajta. Hozzáadjuk a rizst is, ami jelentős mennyiségű nedvességet felvesz. A csomborral óvatosan bánjunk, mert erőteljes fűszer, de minden káposztás ételhez kitűnő, egyben kompenzálja a káposzta puffasztó hatását. Tejföllel tálaljuk.


A Székelykáposztának semmi köze az erdélyi népcsoporthoz. Keletkezéséről több hiedelem létezik, de a számomra leghihetőbbek Petőfi sorai: „Székely Jóska (aki egyébként könyvelő volt) egyszer összeállott az Arany Sas gazdájával. Elmondta, hogy kigondolt valami jót: a paprikás, tejfölös lében főtt sertéshúsos káposzta valami felségesen nagyszerű lehetne! A gazda maga is jó szakács és qourmet, házisapkás fejével ráütött és azt mondta: Holnap!” Úgy érzem, a fentiek meg is magyarázzák az étel lényegét. Hasonlít a toros káposztára, amit viszont disznóvágáskor, a csontosabb húsokból készítünk. Ma még rizs is került a káposztába.


























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése