Hozzávalók:
6 db. XL méretű tojás,
7 kanál liszt,
7 kanál cukor,
1 csomag sütőpor,
3 csomag vaníliás pudingpor, (a használati utasításban foglalt hozzávalókkal együtt)
friss szezonális gyümölcs, (jelen esetben földieper)
babapiskóta morzsa, a süti tetejére.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét felverjük a cukorral, majd ebbe belekeverjük a tojás sárgáját és a sütőporral elkevert lisztet.
A tepsibe sütőpapírt terítünk. Az összekavart piskótaalapot elosztjuk rajta, majd előmelegített sütőben megsütjük. Körülbelül 25 perc alatt sült meg a piskótalap, 180 fokon. A piskóta tetejére is sütőpapírt terítünk a sütés második harmadában. A tepsiben hűtjük ki, majd sima felületre (konyharuhára) terítjük, miközben a sütőpapír felső rétegét eltávolítjuk. Közben, a használati utasítás szerint elkészítjük a pudingot, egyenlőre egy csomaggal. Ezt a piskóta tetején elsimítjuk. Amikor kissé megszilárdult, az epreket félbevágjuk, és egyenletesen elosztjuk a pudingon. Ezután, immár két csomagnyi felfőzött pudingot terítünk a gyümölcsökre. Amikor már ez is megkeményedett, a tetejére finomra darált babapiskóta, vagy kekszmorzsát szitálunk. (ez nem kötelező)
Kihűlés után szeletelhető, és fogyasztható.
Írásom bővebben olvasható, több képpel, másik oldalamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése