2013. október 9., szerda

Tejszínes, majoránnás pulykatokány, pálinkával flambírozva.

Hozzávalók:1 kg pulyka apróhús
1 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 csipet só és bors
1 csipet őrölt kömény
1 csipet őrölt csili
1 kávéskanál kapor, finomra aprítva
1 kávéskanál majoránna
5 cl pálinka a flambírozáshoz

250 g főzőtejszín
1 evőkanál keményítő
1 evőkanál olaj a hagymasütéshez


A hagymát nagyon apróra vágom, majd kevés olajon megdinsztelem. Megsózom, majd az apró pulykahúst hozzáadva, fehéredésig párolom.A pálinkát óvatosan hozzáöntve, meggyújtva, tovább sütöm, míg a láng el nem alszik. Figyelem! A pálinka magától is belobbanhat, az étel forrósága miatt. Hosszabb eszközzel, vagy hurkapálcával gyújtsuk meg!
Felöntöm tejszínnel, borsot őrlök rá, majd csipetnyi őrölt köményt , és fokhagymanyomóval, a fokhagymagerezdeket is hozzá adom. Kevés őrölt csili is megy bele, annyi, amennyit ízlésünk kíván. A majoránnát a főzőtejszínnel együtt, a kaprot csak a legvégén adom hozzá.
A pulyka apróhús kb. fél óra alatt készre fő. Ha sűrítésre van szükség, keményítő szórással állíthatjuk be állagát ételünknek. Minden esetben tanácsolom az étel menet közbeni kóstolását, ha szükséges, utána ízesítését.
Libazsírban fürdetett, petrezselymes, főtt újkrumplival tálaltam, de ajánlom hozzá a galuskát is.

1 megjegyzés:

  1. István,István!
    A recepted alapján készítettem ma ebédet. Sikerült. Tökéletes lett.
    Nőcieim csodálnak engem. Neked is juttatok belőle. Dicsérték a főztöm és elismerően csettintgettek a kóstoltatás során. Igaz pálinka nem volt itthon, de tettem bele fehér búzasört, az volt. Meg sem próbáltam meggyújtani, így a flambírozás elmaradt. Kapor sincs. Orsótészta lett a köret. Az ismerőseim épp most olvasgatják a recepted az idővonalamon. Köszönöm.

    VálaszTörlés