2015. február 11., szerda

Hentestokány

Hozzávalók:

10 dkg. füstölt szalonna,
60 dkg. sertés lapocka,
1 nagy fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma,
6 - 8 db csemege uborka,
só, őrölt bors, csipetnyi majoránna,
1 kanál tejföl,
1 teáskanál őrölt pirospaprika,
1 dl. száraz fehérbor,
1 kanál tejföl.



A szalonnát vékony csíkokra vágjuk. A húst szintén felcsíkozzuk, a hagymát apróra daraboljuk, a fokhagymát szétnyomjuk, a csemege uborkákat szintén felcsíkozzuk, vagy félkarikákra vágjuk.
A szalonna csíkokat zsírjára pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát, és a fokhagymát. Rövid ideig együtt pirítjuk, majd a hússal együtt addig, míg az ki nem fehéredik. Felöntjük fehérborral, valamint kevés vizet is adunk hozzá. Megfűszerezzünk sóval, borssal, majoránnával, és őrölt pirospaprikával. Fedőt rátéve a hús puhulásáig pároljuk. Mikor a hús megsült, kevés vízbe tejfölt keverünk, és besűrítjük vele kissé a tokányt. Az uborkát a legvégén adjuk a tokányhoz, és a tűzről levéve, visszarakjuk rá a fedőt.
Az uborkadarabok akkor finomak, ha nem főnek szét, csak együtt párolódnak a hússal, a szaftban. Ha felcsíkozzuk, könnyebben szétfőnek, különösen akkor, ha a csemegeuborkák kisebbek, puhábbak.
Olyan körettel tálalom, ami magán tartja a bőséges szaftot.
Krumplipürével, hagymás tört krumplival, rizzsel, vagy tészta körettel a legfinomabb.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése