2015. február 10., kedd

Eperboros párolt káposzta kandírozott eperrel.

1 kis fej káposzta,
3 fej lila hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 marék mazsola,
kevés kandírozott eper, vagy más aszalt gyümölcs,
2 kanál almaecet,
1 kiskanál méz
1 dl eperbor (más bor is használható hozzá)
kevés őrölt kömény, és őrölt bors,
só.



A káposztát vékonyra szeleteltem. (lehet gyalult káposztát is használni) Megsóztam, állni hagytam, míg a többi hozzávalót előkészítettem, és a combokat elősütöttem.
A káposztát kevés olajon elkezdem párolni, majd 1 dl borral felöntöttem. Megborsoztam, őrölt köményt adtam hozzá, és almaecetet érzés szerint. Fedő alatt pároltam, és mikor összeesett kicsit, megkóstoltam. Mivel a káposztát besóztam, nem kellett hozzá semmi. Hozzáadtam a mazsolát, és a kandírozott epret, a mézet, majd ismét lefedtem. Mikor majdnem elkészült, belekerült a félkarikára vágott lila hagyma is, aminek mindössze 3 perc kellett a párolásához. Pikáns, finom, harmonikus köret lett a kacsacombhoz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése