2015. március 10., kedd

Pincepörkölt gazdagon 60 fő részére.

Hozzávalók:

17 kg. húsféle ( köröm, farok, 4 kg.)
(csülök, 4 kg.)  (füstölt császár, 2 kg.) (borjú comb 3 kg.) (sertés lapocka 4 kg.)
5 kg. hagyma,
3 fej fokhagyma,
1 kg. paprika,
1 db csípős hegyes zöldpaprika,
1/2 kg. paradicsom,
1/2 kg. sertészsír,
20 dkg. őrölt pirospaprika,
3 dl. darált sós kápia paprika,
3 dkg. őrölt fekete bors,
2 dkg. őrölt kömény,
1 ek. szárított morzsolt kakukkfű,
1/2 ek. szárított csombor, (borsikafű)
1 marék só,
10 kg. krumpli.



Minden hozzávalót előkészítettünk, és az üstbe a következő sorrendben kerültek az alapanyagok. Legalulra a csontok, arra a körmök. Meglocsoltam olvasztott zsírral, és összekavartam. Kicsit hagytam pörkölődni. Erre került a felszeletelt hagyma negyede, és annyi vízzel öntöttem meg, hogy éppen ellepje. Megsóztam kicsit, majd a füstölt hús, utána a csülök következett, A darált sózott paprikát is rátettem, majd az egészet beborítottam a maradék hagymával,  a feldarabolt paprikával, és paradicsommal. Ismét sóztam rajta, a csombort, és a kakukkfüvet rászórtam, kevés vizet is öntöttem még hozzá, majd 1 óráig főztem fedő alatt.
A borjú, és a sertéshús csak 1 óra főzés után került hozzá, és újabb két óráig főztem, csak enyhe kavarással. Ekkor került az üstbe a szétnyomott fokhagyma is. A csontok alul garantálták a biztonságot, a leragadás ellen! A csípős paprikát csak középen bevágtam, így került az üstbe. A húsa szétfőtt, a kocsányát a magokkal együtt kiemeltem az üstből. Az aromáját, enyhe csípősségét addigra átadta a pörköltnek.
Így minden szinte egyszerre főtt meg. A főzőléből keveset kivéve elkevertem az őrölt paprikával, és a por alapú fűszerekkel, és visszaöntöttem az üstbe. Megvártam, míg felforr, és a kockákra vágott krumpli is az üstbe került. A krumpli megpuhulásáig együtt főtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése