2015. október 11., vasárnap

Erdélyi káposztasaláta / muzsdéjos káposzta.

Hozzávalók:

a muzsdéjhoz:

szétnyomott fokhagyma, olaj, kevés szódavíz, kevés őrölt pirospaprika.

fél fej káposzta, 
1 db. nagyobb sárgarépa,
1 nagyobb lila, vagy vöröshagyma,
kevés só,
csombor, (borsikafű)
kevés olaj (olíva)




A muzsdéj fokhagymás szószt, öntetet jelent. Erdély egyik közismert ízesítő anyaga. Használják sültekhez, salátákhoz. Van, amikor tejföllel, joghurttal is vegyítik fokhagymás mártásként.

Elkészítés:

A muzsdéjt előző nap bekeverjük. A tetszőleges mennyiségű fokhagymát fokhagymanyomóval szétnyomjuk, vagy késsel nagyon apróra vágjuk, enyhén megsózzuk, étolajjal jól elvegyítjük. Kevés szódavízzel, vagy ásványvízzel ízlés szerint hígítjuk, csipetnyi őrölt paprikával megszórjuk. Egész éjszaka hűtőben érleljük.  
A salátához a répát lereszeljük, a káposztát legyaluljuk, vagy szálasra vágjuk. Külön-külön mindkettőt enyhén megsózzuk. Ezt is éjszakára a hűtőben pihentetjük. Ha nem lila, hanem vöröshagymát használunk salátánkhoz, azt is sózzuk meg felkarikázás után, és tegyük azt is a hűtőbe.  Másnap összevegyítjük a hozzávalókat a muzsdéjjal, kevés friss, vagy szárított borsikafűvel. Elkeverhetjük salátánkat a muzsdéj mellett, 1 pohár (200 g.) tejföllel, vagy joghurttal is, ízlés szerint. Sült, grillezett húsok mellé (mics, mititej, saslik) vagy csak önmagában ajánlható fogyasztásra. 

Készíthető fehér, és lila káposzta keverékéből is, amivel színesebb lesz salátánk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése