2015. október 12., hétfő

Savanyú vetrece.

Hozzávalók:

80 dkg. növendékmarha,
10 dkg. füstölt szalonna,
2 fej hagyma,
1 db. nagyobb paradicsom,
1 kanál őrölt pirospaprika,
3 -4 db. babérlevél,
3 gerezd fokhagyma,
1/2  citrom leve, esetleg reszelt héja,
1 kanál mustár,
4 - 5 kanál tejföl, (lehet laktózmentes is)
2 dl. száraz fehérbor,
só,
őrölt bors.




Tokányjellegű erdélyi étel a savanyú vetrece. Többféle körettel, de köret nélkül is fogyasztják. Legismertebb köretei a puliszka, a tarhonya, a galuska, de főtt tésztával is asztalra teszik. 
A húst tokányszerű csíkokra, a szalonnát vékonyabbakra vágtam. A szalonnát zsírjára pirítottam, majd kivettem a bográcsból. A forró zsírban enyhén megpörköltem a felcsíkozott húst, majd az apróra vágott kicsit megsózott hagymát elterítettem a húson. Az apróra vágott fokhagyma, a nagyon felaprózott paradicsom, kevés só, őrölt bors, őrölt pirospaprika került a bográcsba ezek után, valamint 2 dl. bor. Jól elkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el egészen.  Időnként megforgattam, vigyázva, hogy ne égjen le, majd mikor felgyöngyözött néhány babérlevél is került az edénybe. Időnként megforgattam az edényt, majd később meg is kavartam. Mikor a lé elfőtt pótoltam.  Kevés mustár, és citromlé került hozzá. Fél citrom héját is belereszeltem. Amikor majdnem készre főtt elkevertem a főzőlével csomómentesre eldolgozott tejföllel, és újra felforraltam. 
A megadott mennyiségeknél lényegesen többől készült, de ez a kisebb adag vetrece elkészülhet fazékban is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése