A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pogácsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pogácsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 4., szerda

Gyulai házikolbászos tátika


Hozzávalók 10 főre:


1 kg. leveles tészta (2 csomag)
1 pár kolbász
2 db. tojás sárgája
10 dkg reszelt sajt



A fagyasztott leveles tésztát kiolvasztom, majd lisztezett deszkán vékonyra (3-4 mm) kinyújtom.
A karikára vágott kolbászokat, a tészta szélétől 5 centiméterre felsorakoztatom, köztük 3 centis közöket hagyva és a tészta szélét visszahajtom rá.
Úgy szaggatom ki pogácsaszaggatóval, vagy likőrös pohárral, hogy a felhajtás is beleessen. Ezzel a kis pogácsák az egyik oldalukon rögzítődnek és a sütés közben, a leveles tészta csak a másik oldalon fog kinyílni.
A pogácsákat sütőpapírra sorjázzuk, megkenjük tojás sárgájával, megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük.
Gyönyörű, egyik oldalon tátogó pogik lesznek belőlük.
Gyulai házikolbászból készült, de elkészíthető virslivel is, azt viszont érdemes ketchupba, vagy mustárba forgatni előtte.


2013. október 10., csütörtök

Medvehagymás, újhagymás, tepertős pogácsa.


Hozzávalók 6 személyre:

80 dkg liszt, 
1 kisebb csokor medvehagyma,
újhagyma zöld, vagy snidling, esetleg mindhárom. 
1 púpos evőkanál só, 
1 cs. élesztő, 
1 dl tej, 
1 kávéskanál cukor,
csipet só, 
1-1,5 dl. fehérbor, 
2 kis pohár tejföl, 
2 tojás, 
40 dkg darált tepertő, 
4 ek. zsír, vagy fokhagymás fűszerolaj, (én minden nyáron napon szárított paradicsomot teszek el fokhagymás, rozmaringos olajban, vagy fokhagymás, bazsalikomos, oregánós olajban) 
1 tojás sárgája a tetejére. 
őrölt bors, ízlés szerint




Tejben felfuttatom az élesztőt. A lisztet elmorzsolom a zsírral, vagy elkeverem az olajjal. Hozzáadom a bort, a tejföllel kevert tojásokat, majd a felfuttatott élesztőt. Hozzáadom az apróra vágott medvehagymát, snidlinget, vagy újhagyma zöldjét. Lehet egyszerre több hagymafélével csinálni, nyilván azonos mennyiségű zöld felhasználásával. Kicsit megsózom. Jól átgyúrom, majd letakarva, 20 percet kelesztem.

A tepertőt sózom, borsozom, majd a kinyújtott tésztára kenem. A tésztát összehajtom. Felülről, alulról, majd mindkét oldalról. Ismét kinyújtom, majd összehajtom. 20 percet hagyom állni. Ezt a műveletet, még kétszer megismétlem, tehát összesen egy óra kell a kelesztéshez, hajtogatáshoz.

Mikor megkelt, 1 cm vékonyra nyújtom, tetejét beirdalom, majd kis 4 cm-es pogácsaszaggatóval, likőrös pohárral kiszaggatom. A tetejét, csak a tepsiben kenem meg tojás sárgájával. Ha a szaggatás előtt tenném, akkor az újból összegyúrt pogácsatészta, már kevésbé lenne laza, mint így. Nem kell vastagon kenni, mert akkor nem nyílik ki a pogi az irdalás mellett.

Mindegyik megoldást kipróbáltam, így bátran ajánlom. Ha vége a medvehagyma szezonjának, van újhagyma, aminek a szárát, legtöbben kidobják. Én soha! A maradékot napon szárítom, és így télen is alapanyag, pogácsába, levesbe, bolognai raguba, és még sok minden másba.