A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárma. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 15., vasárnap

Kapros szárma (töltött káposzta)

Hozzávalók 6 főre:

1 fej káposzta,
0,5 kg savanyú apró káposzta,

50 dkg darált sertéslapocka,
10 dkg füstölt szalonna, kockákra vágva,
1 fej vöröshagyma finomra aprítva,
4 gerezd fokhagyma átnyomva,
1 bögre rizs,
1 kanál őrölt pirospaprika,
1 tojás,
kevés füstölt házikolbász,
kevés kapor,  finomra aprítva,
kevés csombor (borsikafű),
kevés só, és őrölt bors,

200 g tejföl, 1 kanál liszt a habaráshoz.


A káposztafej torzsáját kivágjuk, köményes, sós vízben feltesszük főni.
Közben elkészítjük a tölteléket. A darált húst kicsit megsózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott, vagy lereszelt hagymát, a zúzott fokhagymát, 1 tojást, 1 kanál őrölt pirospaprikát, 1 bögre rizst, majd jól összegyúrjuk.
A megpuhult fejes káposztát leveleire szedjük, az ereket kivágjuk, majd a levelekbe töltjük az apró húsgombócokat.
A savanyú káposzta felét nagyobb fazék aljára tesszük, megszórjuk a füstölt szalonna kockákkal, majd rásorjázzuk a töltelékeket. Az édes káposzta kivágott ereit, és a megmaradt káposztát felaprítva, szintén hozzáadjuk. A tetejére rakjuk a megmaradt apró káposztát, és annyi vízzel felöntve, hogy ellepje, lassú tűzön feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a csombort is. Ha van friss, na nincs, jó a szárított is. A csombornak erőteljes íze van, így vigyázzunk az adagolásával.
A főzőléből keveset kivéve tejfölből kevés liszttel, kevés őrölt pirospaprikával habarást készítünk, hozzákeverjük az aprított, vagy szárított kaprot, és ráöntjük a káposztára. A füstölt házikolbász darabokat is hozzáadva, ismét felforraljuk.
Tejföllel tálaljuk.
A borsikafűnek puffadásgátló hatása van, így kompenzálja a káposzta puffasztó hatását. A csombor erdélyi fűszer, minden káposztás, babos étel alapfűszere.


2013. október 10., csütörtök

Szárma (töltött káposzta) kovászolt káposztából

Hozzávalók 8 főre:

2 fej káposzta
1.5 kg darált hús
1 db tojás
2 marék rizs
2 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma
3 kanál pirospaprika
1 kávéskanál só 

1 csipet őrölt bors
1 kanál zsír
1 kg sertésköröm
1 szál borsikafű
1 kávéskanál köménymag
1 csokor kapor
1 szál kakukkfű
5 kanál liszt.




A káposztát a kovászos uborkához hasonlóan készítem el, de nem kenyérrel, hanem krumpliszeletekkel kovászolom.
A torzsát mélyen kivágom, köményt szórok bele, az edény aljára kaporszárat teszek, amire ráhelyezem a káposztákat.
Sós vízzel felöntve, napos helyen, néhány nap alatt megkovászolódik.
Ha nincs kovászolt káposztánk, a fejes káposztát sós, köménymagos vízben előfőzzük.
Ebben az esetben, szükséges kb. 60 dkg savanyú káposzta is a recepthez.
A töltelékhez a darált húst, az apróra vágott hagymát, fokhagymát sóval, borssal, 2 marék rizzsel, 1 tojással, 1 ek. piros paprikával és kevés apróra vágott kakukkfűvel összegyúrom.
Megkóstolom!
A káposztát levelekre szedem, ereit kivágom, majd a tölteléket belegöngyölöm.
A töltelékek elkészítése után maradt káposztát apróra vágom, felét az edény aljára szórom.
Erre kerülnek a töltelékek, a köröm, farok, (csülök) az apróra vágott csombor és kapor. Pár szelet, füstölt, házi kolbász sem árt neki!
A maradék káposztát a tetejére teszem, felöntöm annyi meleg vízzel, hogy éppen ellepje.
Sózom, borsozom, a csombort (borsikafű) az edénybe teszem.
Ha valaki ízlése úgy kívánja, kis csípőset is tehet rá. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 90 percig főzöm.
1 ek. zsírból, 5 ek. liszttel rántást készítek, amire 1 ek. őrölt paprikát teszek.
3 merőkanálnyi főzőlével temperálom, csomómentesre keverem és hozzáöntöm a káposztához.
Hagyom ismét felforrni.
Tálalni tejföllel, díszíteni kaporlevéllel szoktam.

A töltött káposztát egyes délszláv betelepülők leszármazottai a mai napig szármának nevezik.
Feleségem anyai nagymamájától örökölte az elnevezést.