A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulykanyak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulykanyak. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 3., kedd

Pulykanyak paprikás.

Hozzávalók:

4 - 5 db. egész pulykanyak,
2 db. hagyma,
5-6 gerezd fokhagyma,
1 db. nagyobb zöldpaprika,
1 db. paradicsom,
só, őrölt bors,
1 tk. őrölt pirospaprika,
kevés csípős paprika,
kevés őrölt kömény,
kevés étolaj.




A pulykanyakat az ízeknél szétvágjuk, jól átmossuk.
A hagymát felaprítjuk, a fokhagymát szétnyomjuk, majd kevés olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a feldarabolt pulykanyakat, és addig pirítjuk, míg kicsit kifehéredik. Felöntjük annyi vízzel, hogy ne lepje el egészen. Az apróra darabolt paprikát, és a nagyon apróra vágott paradicsomot is hozzátesszük, sózzuk, borsozzuk, csipetnyi őrölt köményt adunk hozzá. Csípős paprikát ízlés szerint teszünk bele.
Addig főzzük, míg a pulyka húsa meg nem puhul. 
Olyan pulykanyakakat válasszunk, melyek vastagabbak, ugyanis azokon vastagabb a húsréteg is.
Tálalhatjuk tésztával, galuskával.

2014. május 24., szombat

Pulykanyak leves.

Hozzávalók 6 személyre:

3 nagyobb pulykanyak
néhány szem bors,
3 db sárgarépa,
2 db. petrezselyem gyökér,
1 fej hagyma,
fél karalábé,
fél zeller,
kevés petrezselyem zöld,
só,
4 marék csigatészta, (más levestésztával is kitűnő)



A zöldségféléket megtisztítjuk, daraboljuk, vagy szeleteljük, esetleg hasábra (batonra) vágjuk.
A nyakat átöblítjük, szükség szerint feldaraboljuk.
A nyakkal együtt, a zöldségeket is feltesszük főzni sós vízben, néhány szemes borssal együtt, annyira, hogy bőven ellepje. A hagymát egészben tesszük bele. Ha felhabzik, a habot leszedjük.
Mikor minden megfőtt, a lét leszűrjük, és levestésztát főzünk bele. Ekkor adunk bele, kevés apróra vágott petrezselyem zöldet is.
A nyakat, és a zöldségeket külön tálaljuk, mindenki szedhet a leveshez ízlés szerint. Frissen őrölt borssal ízesítjük.