A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - keleti étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - keleti étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 2., szombat

Piláf csirkemellből.


Hozzávalók 6 főre
 :

2 db. csirkemell,
2 db. sárgarépa,
1/2 zeller, 
1 db. kaliforniai paprika, 
3 db. paradicsom, 
3 ek. paradicsomszósz, 
2 db. hagyma, 
3 gerezd fokhagyma, 
2 bögre rizs,  
kevés só,
kevés őrölt bors, 
1 kis csilipaprika, 
1 ek. étolaj



A csirkemellet kifilézzük, a csontot, a bőrét, enyhén sós vízben megfőzzük, alaplét készítünk belőle.
A zöldségféléket és a húst is csíkokra, a paradicsomot apró kockákra vágjuk.
A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd a húst hozzátesszük és fehéredésig pirítjuk.
Beletesszük a sárgarépát, a zellert és a paradicsomot, a paradicsompürét, valamint a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, fedő alatt pároljuk.
A hús egyszerre fő a zöldségfélékkel és ha úgy érezzük már kicsit megfőtt, beletesszük a csíkokra vágott paprikát és két bögre rizst.
A közben megfőtt alaplével felöntjük annyira, hogy bőven ellepje. A rizs fel fogja szívni a lét.
Fedő alatt készre főzzük, a végén kevés csilipaprikát adhatunk hozzá, ízlés szerint.
Rizs helyett bulgurt, kölest, esetleg hajdinát is adhatunk hozzá.
Arab étel, lehet sáfránnyal, kurkumával is fűszerezni.



2013. október 10., csütörtök

Kimchi (kimcsi, kim chee) koreai csípős káposzta.


Hozzávalók 6 személyre:

1 kínai kel,
1 csomó hónapos retek,
2 szál sárgarépa,
3 újhagyma,
5 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál reszelt gyömbér,
1 evőkanál édesítőszer, vagy 2 evőkanál méz,
2-3 evőkanál almaecet,
1 evőkanál mogyoróolaj,
csilipaprika ízlés szerint (én csípősen szeretem)
csipet só.


Autentikus, koreai étel. A lényege, az ízesítés, és a több napig történő érlelés. 
Az alapanyag, minden esetben a kínai kel. Láttam már olyan kimchit, amiben egészben volt a kel, és körbevéve, fűszeres masszával érlelték. A kínai kel, egyébként könnyen szívja magába a különböző szószokat, olajokat, amiket rostjai átvesznek, és finom étel válik belőle.
A kínai kelből vettem egy nagyobbat, amit darabokra tépkedtem. A kicsit keményebb középső részét, máshoz használom, és ezt félretettem. Kellett volna még 1 nagyobb jégcsapretek. Mivel ez nem volt, hónapos retekkel pótoltam 1 csomóval. A hónapos retket nehéz lenne lereszelni, így zsülienre vagdostam. 
A nagyobb fej kelhez, 2 testes répát reszeltem le. 3 db. zöldhagyma is apróra lett vágva. Úgy ahogy volt, a zöldjével együtt. Én a zöldjét is mindig felhasználom. Most, hogy mindent felaprítottam, az egészet megsóztam kicsit, és szójaszósszal nyakon öntöttem. Úgy egy decivel.
Órákig, de napokig is érlelhetjük, mert annál jobb lesz. Korea nemzeti étele, mindenhez eszik, akár önmagában is fogyasztják. Nincs kötelező recept, mindenki saját ízlése szerint készíti.

2013. október 9., szerda

Csípős, savanyú csirkemáj


Hozzávalók 10 főre

1 kg. csirkemáj
3 szál sárgarépa
3 db. kápia paprika
5 db. paradicsom
3 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma
1 doboz csemegekukorica
2 cl. borecet,

1 kávéskanál gyömbér
1 mokkáskanál koriander
2 db. chilipaprika
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál keményítő1 evőkanál étolaj
2 kávéskanál ételízesítő



A répát felszeleteljük. A hagymát feldaraboljuk, a fokhagymát szétnyomjuk, a paprikát és paradicsomot darabokra vágjuk. Az ételt wokban készítjük.
A májat jól átmosva, kevés felforrósított olajon elősütjük, annyira, hogy a rózsaszín lé megjelenjen rajta. Ekkor a májat kivesszük és félretesszük.
A wokban maradt lében, először a sárgarépát, a hagymát, a fokhagymát és a paradicsomot pároljuk. 10 perc után, hozzáadjuk a paprikát, a közben kisebb darabokra vágott, elősütött májat és a kukoricát. Beleöntjük a savanyúság levét is (1 dl). Ha nincs otthon, kevés borecet mehet bele. Ekkor fűszerezzük, 2 kávéskanál ételízesítővel, 1 kávéskanál őrölt gyömbérrel, ugyanennyi őrölt korianderrel, morzsolt csilivel és cayenne borssal. Ez utóbbit elhagyhatjuk.
10 percig főzzük. A legvégén, finoman, egyenletesen, keményítőt szórunk rá, ami az egészet összekavarva, besűríti ételünket.
Rizzsel, vagy szójaszószos, pirított spagettivel tálalhatjuk.
Keleti étel, illik hozzá az evőpálcika!



Csirkemáj curry, zöldségekkel

Hozzávalók 8 főre:

1 kg csirkemáj
3 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 mk gyömbér
1 kávéskanál curry
1 chili, magjai kikaparva
5 db sárgarépa
3 db paradicsom
3 db kaliforniai paprika
200 g gomba
1 csokor snidling
1 kávéskanál szardellapaszta
1 csokor koriander zöld (petrezselyem zöld)
1 ek keményítő


A csirkemájat kevés olajban megpörkölöm.
Kiveszem, majd ugyanebben a lében, a nagyobb darabokra vágott hagymát és a szétnyomott fokhagymát kicsit megpárolom. A chilit is hozzáadom, apróra vágva. Ha nem szereted a csípőset, kapard ki előtte a magját!
Beleteszem a karikára vágott sárgarépát, majd a nagyon apróra kockázott paradicsomot is.
Hozzáadom az apróra vágott gyömbért, vagy gyömbérport és a curry fűszerkeverékből, 1 kiskanálnyit.
Kevés halszószt, vagy szardellát, ezek hiányában, csipet sót teszek az edénybe.
Kicsit később belekerül a paprika, majd a szeletelt gomba és az apróra vágott snidling, korianderzöld (vagy petrezselyemzöld) is.
Keményítő szórással, kicsit sűrítem, kevergetés mellett. Erre nem feltétlenül van szükség!
Rizzsel, vagy tésztával tálalom.

Kínai erős - savanyú leves, kicsit magyarosan



Bevásárlólista:

Kb. 1 kiló csirkeaprólék, 
1/4 nagyobb zeller, (250 g.) 
8 db sárgarépa, (kb. 600 g.) 
2 szál petrezselyem, (200 g.) 
300 g. csiperke, vagy fafül, esetleg laskagomba, 
4 fej hagyma, 
gerezd fokhagyma, 
5 tojás, 
200 g üvegtészta, 
3 ek. keményítő vízben oldva. 
4 kk. ételízesítő, 
szemes bors, (20 db.) 
2 kk. szárított gyömbér 
2 kk. szárított csili 
1 ek szójaszósz. 
2 ek. almaecet




Az egyik legegyszerűbb kínai ételt készítettem. Az előző nap érkezett friss tanyasi csirkéből, és a felsorolt alapanyagokból. Gyorsan, finomat, olcsót! Kici kínai, óccó!

A hús alaplé elkészítésével kezdtem. A csibe kapirgálója, nyaka, háta került a lébe. Két csirkéből egyszerre. Ez elegendő mennyiség volt, hogy hosszú lassú főzés során, kioldódjon belőle az aroma. Szemes borssal, és ételízesítővel tettem fel főni. Az ételízesítő tartalmazza a kínai sót, a nátrium glutamátot, ami minden "kínainak" elengedhetetlen tartozéka. 
Addig elkészítettem a hozzávalókat. A zöldségféléket, zsülienre vágtam. Szép, egyenletes, vékony csíkokra.  A negyed zellert, a két szál petrezselymet, nyolc szál répát, mind felvagdostam. 
A 4 fej hagymát is szépen csíkokra, a fokhagymát, a kés lapjával megnyomva, apróra vágtam. 
A gombát is felcsíkoztam. Sajnos, nem sikerült fafül gombát szerezni, így sima csiperke került bele. A laskagomba is jó lett volna, de azért messzebb kellett volna menni. Higgyétek el, így is finom lett. 
Mikor minden fel volt szeletelve, öt tojást felütöttem, összekutyultam. Kevés petrezselyem zöldet is kerestem hozzá a kertben.  Közben megfőtt a husi, nem szűrtem, hanem csak kiemeltem a megfőtt finomságokat, és rögtön ment bele a hagyma, a répa, a fokhagyma, a zeller, petrezselyem, a saját szárítású morzsolt csili, szárított gyömbér, kevés szója szósz, és főhetett tovább. Kevés ecetet is töltöttem hozzá. 
Ezután beáztattam az üvegtésztát, és kevertem ki keményítőt vízzel. 
Kb. fél óra fővés után, elég jól megpuhultak a zöldségek. Ezt mintavételezéssel állapítottam meg, és egyben megkóstoltam, az egész leves ízharmóniáját is. Mindent siketült elsőre eltalálnom, így csak azokat kellet hozzáadnom amik még hiányoztak. 
A gomba következett, és újabb 5 perc után, belecsorgattam a felvert tojást, állandó kevergetés közben. Így, szépen oszlik el a levesben, és nem lesz csomós. 
Belekerült a beáztatott tészta, és a vízzel kevert 3 evőkanál keményítő is. Gáz elzárva, mert a keményítőnek nincs szüksége főzésre. Elég a forró lével való érintkezése, a leves sűrítéséhez. Nem azt a mázgás állagot képzeljétek el, amit néhány chinese restaurantban kaptok. Az enyém, egész más. Ha ezt adná, a kis ferdeszemű, akkor legalább duplája lenne az ára.Ma viszont bőséges olcsó ebédet készítettem.