A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - pecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - pecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 3., kedd

Sertésszelet, bugaci betyárraguval.

Hozzávalók 4 személy részére:

20 dkg.császárszalonna
50 dkg sertés karaj
1 szál kolbász,
1 fej hagyma,

4 gerezd fokhagyma,
2 kanál tejföl,
1 csapott evőkanál liszt,
1 ek. mustár
kevés őrölt, és csípős paprika,
só, őrölt bors
kevés zsiradék a sütéshez





A karajt felszeleteljük, grillen, vagy szeletsütőben kevés zsiradékon kisütjük.
A kockára vágott szalonnát kevés olajon megsütjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a szétnyomott fokhagymát, és 3-4 percig együtt pirítjuk. Rövid idő után, mehet hozzá a kolbász is. Megszórjuk sóval, őrölt borssal, valamint őrölt pirospaprikával. Ízlés szerint csípőset is adunk hozzá. A ragut tejföllel, mustárral, kevés liszttel sűrítjük, amit előtte csomómentesre kevertünk.
Krumplipürével, rizzsel, vagy tarhonyával tálaljuk.

2014. május 24., szombat

Fokhagymás, rozmaringos csülök

Hozzávalók:

2 sertés csülök kicsontozva,
1 fej fokhagyma,
só, őrölt bors,
2-3 szál rozmaring,
2 kanál zsír.



A csülköt kicsontozzuk, kívül, belül sózzuk, borsozzuk. Megtisztított, hosszában kettévágott fokhagymagerezdekkel megtűzdeljük úgy, hogy keskeny pengéjű késsel beleszúrunk, és a lyukba fokhagymát tűzünk. Sütőtálba rakjuk, a bőrös felével felfelé, a tetejére friss rozmaringot, kevés zsírt teszünk, alá pár cent vizet öntünk. Majd lefóliázzuk, és előmelegített sütőbe tesszük. A fólia tetejét villával megszurkáljuk. A végén a fóliát levesszük, és hagyjuk, hogy a bőre kicsit megpiruljon, ropogósra süljön. A húst tűvel ellenőrizzük közben, hogy megfelelően megpuhult-e.
Tálalni lehet hagymás tört krumplival, vagy krumplipürével, párolt káposztával, esetleg tejfölös, majonézes salátákkal.

Vendégváró ételként is tökéletes. 

2013. október 9., szerda

Párolt káposzta vilmoskörtével, fehérborral


Hozzávalók 12 főre:

2 fej káposzta
4 db hagyma
5 gerezd fokhagyma
2 db vilmoskörte
1 dl fehérbor
2 ek só
1 kávéskanál köménymag
1 kávéskanál őrölt bors
1 ek édesítőszer
1 szál kakukkfű
1 szál borsikafű
1 kávéskanál mustár


A párolt káposztát, sosem csinálom egyformán. Legutóbb vilmoskörtével, fehérborral készítettem, de az eltelt évek alatt, sárgarépával, napon szárított paradicsommal, almával, mazsolával, fehér- és rozé borral, pezsgővel, tokaji aszúval, szamorodnival és ezen anyagok számtalan kombinációjával készítettem már párolt káposztát.
Két fej káposztát felszeleteltem (lehet gyalulni is, de én jobban kedvelem a kicsivel szélesebb csíkokat), megsóztam. Négy fej hagymát vékonyra szeltem, 5 gerezd fokhagymát szétnyomtam, felaprítottam. Nagyon kevés olajon megpároltam a hagymát és fokhagymát, majd köményt is adtam hozzá. Rövid idő után, belekerült a fazékba a besózott káposzta is (ha nem fér be egyszerre, nem kell kétségbe esni, mert a káposzta hamar összeesik és újabb adagot tehetünk a fazékba). Beleöntöttem a fehérbort és megborsoztam. Lefedtem a fazekat. Mint bizonyára észrevettétek, nem az elején karamellizáltam a cukrot, mint azt a többség csinálja. Ennek az oka, hogy az ételek többségét szorbittal csinálom. Ebbe is tettem az édesítőből, de csak a végén adtam hozzá keveset. A cukros ízt pótolta, a 2 db vilmoskörte, amit közben felszeltem. Nyugodtan csináljátok cukorral, én csak betegségem miatt nem használom!
A káposztát gyenge lángon pároltam, időnként megkeverve és pótolva a párolás során összeesett anyagot. Kevés kakukkfű és csombor (borsikafű) is került a fazékba. Minden káposztás étel barátja a csombor, mert a káposzta puffasztó hatását ellensúlyozza, különleges íze mellett. Vigyázzunk a mennyiségével, mert nagyon erőteljes íze van!
Adtam még hozzá egy kanál mustárt és egy kanál almaecetet is. Addig pároltam, míg káposztám zsemleszínűre változott. Mivel a szeletelt káposztát előre besóztam, nem volt szükséges utána ízesíteni, de mindenkit biztatok a kóstolásra és szükség szerinti újraízesítésre.
Disznótoros ételek mellé, de libacomb mellé is nélkülözhetetlen.


Majoránnás csirkecomb, krumpliágyon.

Hozzávalók:

500 g tejszínes besamel szósz (főzőtejszín, esetleg tejföl)
8 db csirkecomb alsó, felső részre bontva
2 kg burgonya, meghámozva és karikákra szeletelve
1 db friss tojás
2 kanál liszt
1 kis kanál majoranna
1 kanál só
1 kevés őrölt bors
1 kevés zsír
1 kevés reszelt sajt







A krumplit meghámozom, majd karikákra vágom és kizsírozott sütőtálba teszem.
A combokat sózóm, borsozom, a krumpliszeletekre helyezem. 
A tejszínes besamel szószból, a tojásból, lisztből, a felaprított majoránnából (lehet szárított is), közepes sűrűségű mártást készítek, amit ráöntök a krumplira, és a combokra.
Lefóliázva, 200 fokos sütőbe teszem, ahol készre sütöm.
Az utolsó percekben a fóliát levéve, rápirítok a tetejére. Ekkor csak felső sütést használok!
Tálaláskor, sajtot reszelhetünk a tetejére.


2013. október 7., hétfő

Magyaros, tepsis csirke

Hozzávalók 8 főre:

2 kg csirkeszárny, és comb.
1 kanál só
1 kávéskanál őrölt bors
1 kanál pirospaprika

1 csipet szárított chili
2 kanál étolaj
1 csipet kakukkfű
1 pohár sör




A csirkét megtisztítjuk, átmossuk.
Sóval, őrölt borssal, őrölt pirospaprikával és darált, szárított csilipaprikával, vagy őrölt csípős paprikával bedörzsöljük.
Sütőtálba, vagy tepsibe sorakoztatjuk és olajat aláöntve, először fólia alatt, később a fóliát levéve, megsütjük.
Ha a bőrét ropogósra szeretnénk sütni, kevés sörrel is meglocsolhatjuk, a sütés vége felé.


2013. október 3., csütörtök

Tepsis nyúlcombok krumpliágyon, párolt káposztával.


Hozzávalók 6 főre:

1.5 kg nyúl
2 kg burgonya
5 fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
200 g  főzőtejszín
3 szál kakukkfű
1 kanál mustár
csipet só
csipet bors
1 kanál zsír
1 kanál liszt



Az étel, nyúlcombokból készült, de más nyúlhúsból is elkészíthető.
A sütőtálat kizsíroztam, majd a meghámozott, karikára vágott krumplit belerétegeltem.
Erre került karikára vágott hagyma, majd az előtte sóba, őrölt borsba, aprított kakukkfűbe forgatott nyúlcombok.
Főzőtejszínt kevés liszttel összekevertem és a tetejére öntöttem, majd aprított, zúzott fokhagymát szórtam rá.
Fólia alatt sütöttem, majd a legvégén, a fóliát levéve, kicsit megpirítottam.
Almás, sárgarépás, párolt káposztával tálaltam.